Erőtől megfosztva

 Éjszaka van. A naplómból 3 lapot téptem ki. Az elsőre Bradnek írtam:

Ha nem jövök vissza, tiéd a ház, anya naplója és az enyém is. Megtudhatod mi történt.

 A másodikra apának írtam:

Szeretlek. Kaya

 A harmadikhoz nem volt ötletem, végül két szót firkáltam rá:

Jó veletek.

Az elsőt az asztalon hagytam, a naplóm a kárláncok, a nyakláncok és anya naplója társaságában.

 A másodikat a napló utolsó bejegyzéséhez raktam.

 A harmadiknak még várni kell…

- Kelta. – Szóltam, mire megjelent mellettem lovam. – Olyan csatába megyek, amit nem biztos, hogy megnyerek. Ha nem akarsz nem kell velem jönnöd, hazamehetsz. – Mondtam. Ő ez ellen határozottan tiltakozott. Én örültem neki. Belestem még Bradhez, majd kimentem az utcára.

 Hangtalanul vágtáztunk végig az utcákon. Yohéknál álltunk meg. Ott hagytam a harmadik papírt, majd tovavágtáztunk.

 Magunk mögött hagytuk Dobi falut, s a hegyek között folytattuk utunkat. Az utat eredetileg Bradtől tudom, bár nem akarta elmondani, így muszáj volt kiszednem belőle. Utólag még bocsánatot kértem tőle.

 Hamarosan elértük úti célunkat, ami egy barlang sötéten tátongó szája volt. Apró lánggal a kezemben indultam el benne, hogy ne keltsek feltűnést, mégis észrevettek. Csak egy nagy ütést éreztem a fejemen, aztán minden sötét.

 Nem tudom meddig aludtam, mikor magamhoz tértem éppen meg akartam tapogatni bizonyára púpos kobakomat, mikor rájöttem, hogy meg vagyok kötözve.

- Felébredtél? Ideje volt. – Hallottam ismerős fiú hangot magam mögül.

- Te meg mit keresel itt? – Meresztettem nagy szemeket, ezt a hang tulaja nem láthatta, mert háttal volt nekem, é is neki.

- Éjszakai kirándulásra indultam. Szerinted? Utánad jöttem, mikor láttam, hogy nálunk jártál. – Válaszolt Yoh.

- Aha. Kösz. És most kiszabadítom magunkat. – Mondtam, s egy kis lánggal hamukupacot csináltam béklyóinkból.

- Egyébként nem tudom, mit akarsz itt. – Szólt.

- Egyszerű: végzek Orfeoval! – Hangzott célom.

- Aha. Segítek. – Ajánlkozott.

- Remek, gyerünk, Kelta! – Hívtam volna szellememet. – Kelta? Kelta! Hol vagy? – Semmi.

- Ne fáradj, átküldték őket a szellemek világába. – Sóhajtott Yoh.

- Szólhattál volna. Mindegy, megoldom. – Szerencsémre a szellemhívó még ilyen nagy távolságon is hatott, s mindkét szellemet sikeresen visszahoztam.

 Hosszú folyosókon sétáltunk végig, mire egy hatalmas kivilágított terembe értünk.

- Tudtam, hogy rám találsz. – Szólt mosolyogva Orfeo.

- Pechedre itt vagyok! Neked most véged! – Ne vártam, azonnal támadtam egy tűzörvénnyel. Egyszerűen magába szívta tüzemet! Gondoltam, majd kap egy tűzesőt, de egy lángot sem tudtam csinálni!

- Ez nem lehet… elvette az erőmet! – Nyögtem, s térdre rogytam meglepetésemben. Anyáék mennyit harcoltak, rám hagyta az erejét, én meg egy pillanat alatt elvesztem! – Gondoltam. Gondolatimból egy felém tartó lángcsóva látványa ébresztett fel, de már nem volt időm védekezni. Helyettem egy vízfal védett meg.

- Reméltem, hogy te is befutsz. – Mosolygott kárörvendőn a gonosz. Brad egy hatalmas hullámot indított Orfeo felé, ami célba talált. Erre az éktelen haragra gerjedt. Meggondolatlanul dobálódzott a tűzgömbökkel, én pajzzsal védekeztem, de éreztem, nem fogom sokáig bírni. Brad vízzel hatástalanította a támadásokat, míg Yoh elkerülte őket.

 Hatalmas lángcsóva tartott felém, s a pajzsom, már repedezett, mikor sikerült elugranom előle.

- Gondoltam, erre szükséged lehet! – Dobott felém egy aranyló tárgyat Brad. Anya nyaklánca volt.

- Egy medáltól várod, hogy megvédjen? – Kacagott rajtam Orfeo.

- Pontosan! – Válaszoltam.

- Ugyan olyan ostoba vagy, mint az anyád! – Kiabált, s tűzörvényt küldött felém, én csak elé tartottam a medált, ami könnyen hárította a támadást.

- Lehet, hogy a tüzemet elvetted, de anya varázsát nem tudod!

 A harc folytatódott, nem várt fordulatokat hozva…