Elemek harca

 Mikor ma reggel felébredtem nem gondoltam, hogy ennyi meglepetést tartogat mára ez a nap. Vagyis igazából csak kettőről van szó, de azok elég ütősek.

 Na, tehát felkeltem. Éppen, hogy kimásztam, az ágyból megszólalt az-az idegesítő Orákulum harangom. Jól van, ha muszáj, hát muszáj – Gondoltam. Ettől függetlenül elég nehezemre esett ránézni a kijelzőre. Így utólag nem is csodálkozom! Végre rávettem magam, hogy ránézzek eltátottam a számat, mert az ellenfelem Brad volt! Először azt se tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány, aztán rájöttem lány vagyok, szerencsémre.

 Átosontam Bradhez. Ő még aludt, nem akartam felkelteni, a meccs úgyis csak délután lesz. Kb. 5 perc múlva magam mögött hagytam a szálláshelyünket. Elmentem reggelizni. Silvánál találkoztam a srácokkal. Kérdezték mi bajom van.

- A következő ellenfelem. – Válaszoltam. Éppen arra járt Silva is, így meghallotta, a kijelentésem.

- Tudod jól, hogy véletlen szerűen sorsoljuk ki a párokat!

- Ez akkor is igazságtalan! – Mondtam.

- Ha nem akarod elverni, veszíts. – Tanácsolta az indián.

- Az szép is volna! – Vágtam rá. Brad éppen belépett az ajtón.

- Mi volna szép? – Nézett rám. Én valami hatásos hazugságon törtem a fejem, mikor Tray válaszolt helyettem:

- Az, hogy szándékosan a veszítsen a következő meccsén. – Tray te nagyon hülye!!!!

- Erre semmi szükség. – Mosolygott Brad. – Nyerek én magamtól is!

- Azt te csak szeretnéd! – Vágtam rá. Yohnak, aki eddig minden bizonnyal aludt, csak most esett le a helyzet:

- Akkor ti egymás ellen fogtok harcolni? – Te is nagyon hülye vagy!

- Igen. Én mentem, majd jövök. – Köszöntem el, és már ott sem voltam.

  Lementünk a patakhoz Keltával, de cseppet sem nyugtatott meg.

- Akarsz repülni egyet? – Néztem lovamra. Hát repültünk. Általában a repülés nyugtató hatású, de most nem hatott. Egy óra körözgetés után leszálltunk. Elterültem a fa alatt. Kis idő múlva Kelta figyelmeztetett, hogy valaki közeledik. Én tudtam ki az.

- Szia, Brad. – Köszöntem.

- Honnan tudtad, hogy én vagyok? – Hökkent meg, ahogy leült mellém.

- Értem, hogy mit akar mondani nekem Kelta.

-Aha. – Úgy tűnt mondani akar valamit.

- Hm? – Néztem rá.

- Egyezzünk meg! Akármelyikünk győz, a másik nem lesz rá mérges. – Egy kis ideig nem válaszoltam.

- Rendben. Jó ötlet. – Mosolyogtam.

 Talán sejtette a végeredményt. Mindegy. Azért örülök, hogy így alakult. Nem húzom az időt, én is alig bírtam idegekkel, amíg eljött az 5 óra.

  Kisétáltunk a pálya közepére. Megvolt a kézfogás. Próbáltam nyugodt lenni, de ez nem minden pillanatban sikerült. Mivel Brad nem egy bunkó, ezért én kezdhettem. Nem is várattam, rögtön jött óriás Kelta. Gondolom ellenfelem is pont erre számított, de nekem volt tervem. Amint beküldte Sant a kardjába, támadtam egy homok viharral. Aztán jött a csel, amíg nem látott.

- Kelta, Sivatag szablya! – Kiáltottam. Megjelent a homokszín pengéjű, és  markolatú kard a kezemben. Erre Brad nem számított. Sőt, egyenesen meglepődött. Ezt kihasználva támadtam is: suhintottam egyet új kardommal és homok örvényt küldtem felé. Próbált ellen támadni egy piros fénycsíkkal, de nem ért vele sokat. Ekkor olyan eszközhöz nyúlt, amihez nem lett volna szabad: esőt zúdított a homok örvényemre! Naná, hogy az ázott homokkal nem megyek semmire! Újabb támadást küldtem felé, de megint hatástalanította. És ekkor telt be a pohár!

 Én nem akartam, de ő kényszeríttet! Zsebre vágtam anya karkötőjét, és tűzzel támadtam. Persze, a következményekkel nem számoltam, pedig voltak. Eltalálta a tűzlabdáimat, így azok nem értek semmit. Aztán kezdett elegem lenni, és odapörköltem neki egy tűzesővel, a pajzsa hárított. Tudtam, csak egy valami van, ami ellen nincs védelme.

 Megszakítottam a lélekkontrollt, és Keltát hátrébb küldtem. Megjelent a két tűzgömb, és hamarosan a kavargó tűzoszlop is. Erre ő nem várt lépést tett: meg tudott csinálni egy víz örvényt! Ez volt az, amire nem számítottam! Azért elindítottam a támadást. Ahogy a két örvény összecsapott sisteregve, gőzölögve köddé vált mindkettő. Úgy néztem, Brad már fáradt, de még állt. Küldtem felé néhány tűzlabdát, hatástalanította őket a kék pajzs. Most ő támadott: egész raj vízgömb száguldott felém, de az élénk pirosan vibráló pajzsom megvédett. Nem volt ötletem, mivel támadjak, mert minden támadásomat ismerte már. Végül megvolt mit kéne tennem. Csakhogy ez elég veszélyes ötlet lett.

 Kinyújtottam a kezemet, és erősen koncentráltam, hogy meg tudjam idézni azt a tűzfalat, amit a kanyonban. És sikerült! Vagy 10 méter magas tűzfal emelkedett előttem. Lassan indult el Brad felé, közben ő folyamatosan bombázta, de semmi haszna nem lett belőle. Végül a pajzzsal várta, hogy célba érjen a támadásom. Már éppen elérte volna, mikor a fal köddé vált. Most sem tudom mi történt vele. Brad hirtelen szólt közbe:

- Feladom! – Kiáltott. Ezen meghökkentem, közben nem volt mit tenni, Silva kihirdette, hogy nyertem. Tudtam, hogy ennyivel nincs elintézve. Tudtam, hogy búcsúzhatok a Bajnokságtól, minimum 500 évre.

 Elhagytuk a pályát. Én haza indultam átöltözni. Volt ellenfelem meg kámforrá vált. Egy óra múlva a szürkülettel mit sem törődve indultam neki a dombnak. Két alakot láttam a parton, mindkettőről tudtam ki az. Egy mély sóhaj kíséretében odamentem, bár legszívesebben a világ végére mentem volna. Leültem a partra, és figyeltem a Lelkek Királyának örvényét. Silva megköszörülte a torkát.

- Ugye tudod, hogy a mai mutatványodért kizárhatnánk a Bajnokságról? – Kérdezte dühösen.

- Ne nézz hülyének, persze, hogy tudom. – Válaszoltam.

- De mivel, a küzdelem egyenlő volt, a Tanács úgy döntött, hogy tovább juthatsz. – Nem hittem a fülemnek! – Ettől függetlenül, én még dühös vagyok, mert megszegted az ígéreted!

- Tudom, és sajnálom. Én nem akartam, de láthattad, hogy az erőm nélkül nem mentem volna semmire.

- Igen ez igaz. És ami téged illet, Brad neked elég, hogy kikaptál. – Fordult felé az indián. A fiú csak bólintott. – Én megyek. Jó éjt! – Köszönt el, és már el is nyelte a szinte vágható sötétség. Csönd telepedett ránk.

- Ügyes voltál. – Szólaltam meg 10 perc után.

- Te is. – Válaszolt.

- Komolyan azt hittem, hogy kirúgnak. – Sóhajtottam.

- Bocs.

- Á, nem baj. Azért nem gondoltam volna, hogy meg idézel egy vízörvényt.

- Őszintén én sem. Csak kósza ötlet volt, aztán sikerült.

- Akkor is szép volt.

- Kösz.

 Még elbeszélgettünk egy kicsit, és haza vonszoltuk magunkat. Hát, ennyi volt a mai nap. Asszem délig fogok aludni.