Útbaigazítás

3 nap telt el azóta, hogy megtámadtak. Ahhoz képest egész jól vagyok.

 - Bocsi srácok, de én most irtózok a repüléstől. – Mondtam. – De ti mehettek, ha akartok.

 - Ezt már megbeszéltük, nem megyünk nélküled sehova! – Mondta Rio.

 - Köszi. – Mosolyogtam.

 - Jó ötlet. Hagyjuk itt! – Szólt Len.

 - Úgy tűnik Kisgatyónak felforrt az agyvize, ne is törődj vele!

 - Rendben nem fogok. – Válaszoltam, és dühös pillantást vettem Lenre, de ő ezt nem látta, mert előttem ment. Egyszer csak Kelta megtorpant. Én rajta ültem, kivételesen senki nem szólt miatta. – Hé! Mi bajod? – Kérdeztem tőle, de ő csak merőn bámult egy irányba. – Kelta! Hahó! – Már kiabáltam, de nem reagált. Hírtelen megugrott, hogy majdnem leestem, de szerencsére kapaszkodtam a sörényébe. Teljes erejéből vágtatott, úgy húzott el a srácok mellett, hogy csak a porfelhőt látták utánunk. Soha nem féltem még Keltán, de most nagyon meg voltam ijedve! Tudtam, ha hírtelen megtorpan, akkor lebukfencezem a hátáról. Vágta közben csak azért imádkoztam, hogy ne dobjon le, miközben görcsösen kapaszkodtam a sörényébe. Aztán lassulni kezdtünk és egy perc múlva, már csak ügettünk és végül Kelta már csak léptetett, majd megállt. Én nehezen szedtem a levegőt és ráborultam a nyakára. Ekkor nyerítés ütötte meg a fülemet, de nem Keltáé. Felkaptam a fejem, és alig hittem a szememnek! Egy ménes vágtatott el előttünk, de volt valami furcsa bennük. Némelyik ló lába nem érte a földet, vagyis szellemek voltak! Kelta hangosan nyerített, mire a szellem lovak megtorpantak. Kíváncsian néztek felénk, gondolom tudták, hogy nem bánthatom őket. Kelta felém fordult, és nagy barna szemeivel rám nézett. Én lecsúsztam a hátáról és leültem a homokba. Ahogy szétnéztem, körülöttünk nem volt más csak homok, homok, és homok. Elnéztem arra, amerről jöttünk. A fiúkat még csak nem is láttam. Eközben Kelta jól elvolt a vadlovak társaságában.

 10 perc múlva vidáman kocogott vissza hozzám, farkát magasra tartva, fejét pedig büszkén felvetette. Felálltam és megsimogattam.

 - Minek örülsz így? – Kérdeztem mosolyogva. Mikor válaszolt, én majdnem dobtam egy hátast! – Ugye most csak viccelsz? – Kérdeztem hitetlenkedve. Ő megrázta a fejét. – Köszönd meg a nevemben is! – Mondtam, mikor magamhoz tértem a megdöbbenésből. Kelta ismét odament a szellemlovakhoz, majd azok elvágtattak, és mi is, de szerencsére nem olyan gyorsan, mint ahogy jöttünk. Ahogy megpillantottam a csapatot messziről integettem nekik.

 - Soha nem találjátok ki, mit tudtunk meg! – Mondtam sugárzó arccal, mikor megálltunk mellettük. Kérdőn néztek rám.

 - Képzelem milyen fontos infó lehet. – Szólt Len kétkedőn. Egy pillanat alatt leolvadt a mosoly az arcomról, ő meg egy elégedett mosollyal nyugtázta, hogy sikerült elrontania a kedvem. De nekem viszont volt egy ütőkártyám.

 - Rendben. Akkor neked nem mondom el, hol van Dobi falu! – Most mindenki meglepődött.

 - Tudod, hol van? – Kérdezte Tray.

 - Az útirányt tudom, és az éppen elég. – Válaszoltam.

 - És honnan? – Kérdezte még mindig kétkedően Len.

 - Kelta új barátai mondták meg neki, ő meg nekem. Azt mondták nem régen jártak arra, de nekünk kb. 3 nap, mire odaérünk.

 - Na, akkor jobb lesz ha indulunk. – Állt fel Yoh. Én is menet irányba fordítottam Keltát és elindultunk a távolban magasodó hatalmas sziklák felé.