Az új kaland kezdete
Cat 2007.10.05. 18:44
Kaya egy éve nem vette el a naplóját. Most mégis úgy érzi, muszáj, mert megjelenik egy lány...
Egy sámán naplója
Problémás tanítványok
Az új kaland kezdete
1 év. Azt hittem, többet nem fogom elővenni a naplómat. Hát, most muszáj. Azt hiszem, megint hatalmas problémát okoztam magamnak! Végül is kezdett unalmas lenni a „nyugodt” élet. Nem is volt nyugodt, mivel Kelta és Brad mellett nem lehet nyugodt életet élni. Na, mind egy. Már most sejtem, hogy még problémáim lesznek, pedig még csak tegnap óta ismerem a személyt, de már most fenekestül fölforgatta az életemet. Vagyis életünket. Szerencsére nem szenvedek egyedül J.
Tegnap épp hazafelé jöttem a suliból, mikor az egyik sarokról befordulva egy kisebb csoportot vettem észre magam előtt. Más se hiányzott- gondoltam, és készültem átmenni a túl oldalra. Semmi kedvem nem volt összetűzésbe kerülni egy újabb fiúcsoporttal. A héten már a harmadikok voltak, akikbe teljesen véletlen belebotlottam. Az első csoport rám akaszkodott, de elintéztem őket. A másodikkal is ez volt, csak itt Brad sietett segítségemre.
Tehát, éppen mentem volna át, mikor meghallottam egy lány hangot. Mély sóhaj, és egy egye fene gondolat után ellépdeltem mellettük, s a velük szemben álló lányra esett a pillantásom. Az könyörgőn nézett rám. Visszafordultam.
- Tudjátok, nem így kell bánni egy hölggyel. – Szóltam. A fiú csapat csak rám bámult.
- Kinek hiszed te magad? Nagyszájú csitri! – Mondta az egyik.
- Háromig számolok, addig eltűnhettek. – Válaszoltam.
- Azt hiszed, van esélyed ellenünk? – Nézett le egy másik, magas, hideg kékszemű srác.
- Egy, kettő, három. Ti akartátok! – Sóhajtottam. Látszott, hogy eszük ágában sincs elmenni. – Menj haza! – Néztem a mögöttem álló, riadtan álló lányra, aki 3 évvel lehetett fiatalabb nálam. Az bólintott, s máris eltűnt a következő sarkon. – Kelta tiéd a szélső három barom, enyém a többi. – Osztottam el, Kelta megjelent, és dühösen közeledett a célpontjai felé. Én is elindultam, hirtelen megugorva apró lángocskákat csempésztem a három srác ruhájára, közben hozzám sem tudtak érni. Távolabb ugrottam tőlük. – Feladjátok? Akkor megússzátok sértetlenül. – Adtam tudtukra. Naná, hogy nem akarták feladni. Csettintettem egyet, mire a lángok erőteljesen kezdték nyaldosni a ruháikat. – A világért nem hoznám rátok a szívbajt, de ég a ruhátok. – Ez megtette a hatását. Üvöltve menekültek, de még a sarok előtt eloltottam a ruháikat. – Ez szép volt. – Mosolyogtam Keltára, s indultam haza.
Nemsokára megint belebotlottam a lányba.
- Segíthetek? – Kérdeztem kedves mosollyal.
- Csak meg akartam köszönni, hogy segítettél. – Válaszolt. Látszott, hogy zavarban van.
- Semmiség! – Legyintettem. – Naponta bánok el ilyen barmokkal.
- Hogy csináltad azt a tüzet? – Kíváncsiskodott. Egy pillanatig gondolkodtam, majd kitaláltam a megfelelő hazugságot:
- Öngyújtóval.
- Biztosan nem! Olyan gyorsan nem lehet meggyújtani! – Ellenkezett.
- Figyelj! Nekem nincs időm ilyesmire! – Ezzel faképnél hagytam, volna. És már megint csak volna!!! Valami rátekeredett a lábamra. Lenéztem, s nem hittem a szememnek! Egy gyökér fogott le! A lány mögöttem guggolt, s tenyerét a betonon tartotta.
- Nem mehetsz el! – Jelentette ki.
- Ezt… ezt te csináltad? – Néztem nagyot. Azt hittem, azok után, amik egy éve történtek már semmin nem lepődök meg. Mekkorát tévedtem!
- Ki más? – Vont vállat. Végre felébredtem a döbbenetből, s egy kézmozdulattal hamut csináltam a béklyómból. Karon ragadtam a lányt.
- Gyere gyorsan! – Bevonszoltam egy félreeső zsákutcába.
- Ez szuper! Te tudod a tüzet irányítani? – Talált rá a lényegre.
- Igen. Ahogy néztem, te pedig a földet. – Vontam le az okos következtetést.
- Hát, valahogy úgy. – Bólintott zavartan.
- Hány éves vagy? – Néztem rá.
- 15. – Ezt jól elnéztem! Azt hittem, csak 13…
- Mikor vetted észre a képességedet? – Hangzott újabb kérdésem.
- Mi ez itt, kihallgatás?
- Nem, de ezek fontosak.
- Azt hiszem, a szülinapom körül.
- Ezt sejtettem. Tudod már irányítani?
- Nem nagyon. De, te tudod a sajátod! Segítesz megtanulni?
- Meglátjuk. Látsz szellemeket?
- Szellemek?! Hol? – Ijedt meg.
- Tehát nem. – Sóhajtottam. – Azért tegyünk egy próbát! Látod Keltát? – Mutattam szellememre.
- Talán egy kicsit. Ő egy ló, ugye? – Kérdezte bátortalanul.
- Egy szellem ló. – Helyesbítettem.
- Tényleg? Nem is ijesztő.
- Persze, hogy nem. Ő az őrzőm.
- A mid? – Meresztett nagy szemeket.
- Ha velem jössz, elmesélem. Egyébként a nevem Kaya. – Mutatkoztam be, kicsit késve.
- Sunako vagyok.
Elindultunk hozzánk. Egész úton meséltem neki, a sámánkodásról, mert minden bizonnyal ő is az, csak még nem tud róla, és nem fejlődött ki a képessége teljesen.
- Brad, megjöttünk! Gyere le, kérlek! Fontos! – Kiabáltam be a házba, amint beléptünk. – Ülj le. – Mutattam a kanapéra. Egy percen belül léptek zaja hallatszott, s megjelent Brad a lépcsőn.
- Szia. Mi újság? – Kérdezte. Pillantása a kanapén feszengő Sunakora esett. – Üdv. – Biccentett felé.
- Szia. Sunako.
- Brad. Mi olyan fontos? – Kérdezte. Intettem, hogy kövessen, s a konyhába mentem. Keltának szóltam, hogy vigyázzon a vendégünkre.
Gyorsan felvázoltam a helyzetet.
- Aha. Tehát hárman vagyunk. – Vonta le.
- Helyesbítek: 4-en kell, hogy legyünk. A levegő még hiányzik.
- Igazad van. – Helyeselt. – Akkor mi legyen Sunakoval?
- Két lehetőségünk van: vagy elengedjük és hagyjuk, hogy erdőt csináljon a parkból, vagy megtanítjuk az ereje használatára. – Mondtam.
- Féltem, hogy ezt mondod. De legyen. Bár nem tudom, mikor tudjuk megoldani. Nemsokára itt a vizsga időszak. – Aggodalmaskodott.
- Igen, utána, pedig nyári szünet. – Folytattam. – Akkor lesz időnk.
- Igaz. Akkor ezt megbeszéltük. – Visszamentünk a nappaliba.
- Segítünk neked. – Kezdtem.
- Tényleg?
- Csak egy feltétellel. – Folytatta Brad.
- A nyári szünetre kell keresned egy szellemet!
- Rendben. – Nyelt nagyot.
- Ne félj, a szellemek általában barátságosak, és megtanítom, hogy védd meg magad. – Biztosítottam. – Addig is, kapsz egy karláncot, ami megköti az erőd, hogy ne történjen semmi baj.
- Jó. – Hagyta rá. Odaadtam neki anya egyik láncát.
- Holnap várlak! – Búcsúztam tőle az ajtóból, és neki kezdtem a leckémnek. Szörnyű, hogy mennyi házit fel tudnak adni!
|