Unalmas hétköznapok
Cat 2007.10.05. 15:23
"Már egy hónapja, hogy vége."
Unalmas hétköznapok
Már egy hónapja, hogy vége. Eddig tartott, míg újra elő mertem venni a naplómat. Már háromszor olvastam végig minden bejegyzést. Visszaemlékeztem mindenre. Hiányoznak. Minden, és mindenki. Nem gondoltam, hogy ennyire fognak hiányozni. Mért ilyen nehéz elviselni a hiányukat? Legjobban Kelta hiányzik. De meg kell tanulnom nélküle élni. Ahogy olvastam, láttam mennyire sokat segített nekem. De nem tarthattam magam mellett. Hiszen az önzés lenne. És neki is jár a szabadság. Brad is hiányzik nekem. Mindennap eszembe jut, hogy bármikor beállíthat hozzám.
Valami vidámabb: egész jó a suli. Kedves osztálytársaim vannak. Nem zavarta őket, hogy év közben állítottam be. Néhány nap alatt én is megszoktam, hogy ne mondjak olyat, amivel elárulnám magam. Például: ha kijelenteném, hogy szellemek igenis léteznek, és ismerek egy 600 éves szamuráj szellemet, sőt beszélni is tudok vele, az érdekes hatást keltene.
A tanulással nincs semmi bajom, majdnem kitűnő vagyok, bár ez részben annak köszönhető, hogy a figyelmem elterelése végett fordítok több figyelmet a tankönyveim felé. Angol órán nem kell csinálnom semmit, mert világosan értek minden szót, ami a könyvben van, ráadásul a kiejtésem is jó. (Anyanyelvi problémáim nincsenek.) A tesi órán mindent megcsinálok, amit a tanár mond, de a mutatványaimat nem szoktam előadni. Inkább otthon gyakorlom őket. A többi órán meg figyelek, és fölfogom, amit a tanár mond. Ez nem mindenki esetében mondható el, mert van néhány tényleg elég lökött fiú az osztályban. Van, amelyik elég bunkó. Szeretnek idegesíteni, de valamivel mindig sikerül „lefegyvereznem” őket, így általában békén hagynak, ha meg nem, akkor nem foglalkozom velük. Ez hatni szokott. Így telnek az átlagos hétköznapok.
Ja, és még valami: úgy tűnik, az erőm nem tűnt el teljesen. Mikor egyszer a srácok a suliban felidegesítettek véletlen felgyújtottam az egyik füzetem sarkát. Szerencsére nem vették észre, és sikerült eltüntetnem, mielőtt bejelentették volna, hogy ég a suli. Azóta próbálok uralkodni magamon. Nem volna jó, ha felgyújtanám a sulit. Az kicsit érdekes lenne.
Suli után a lányok elszoktak vinni mindenfelé a városban, és megmutatják a legjobb helyeket. Aztán kérik, hogy meséljek nekik Amerikáról. Mivel a kisvároson és a Nagy Nyugati sivatagon kívül nincs sok mesélni valóm, hát az mesélem aztán megvárom míg megunják. Így telnek az átlagos hétköznapjaim.
|