Az első meccsek

 Hihetetlen, hogy 20 nap milyen gyorsan el tud telni. Észre sem vettem, és azon kaptam magam, hogy Goldva dumáját hallgatom, ami a hangosbemondón keresztül az egész faluban vízhangzik. Éppen sok szerencsét kívánt mindenkinek, majd recsegés közepette elhallgatott a bemondó.

- Merre megyünk? – Kérdezte Brad barátságos mosollyal.

- Passz. – Tényleg nem volt ötletem, mit csináljunk.

- Gyerünk le a patakhoz! – Kezdeményezett.

- Rendben. Délben itt vagyunk! – Fordultam hátra a srácokhoz. Tray Rióhoz fordult.

- Nézd a két szerelmest! Már is lelépnek! – Hallottam suttogását.

- Kapd el, Kelta! – Adtam ki a parancsot. A végeredmény: Kelta két patája Tray hátsóján landolt. – Ez szép volt! Remélem a kedves érintett nem tesz több ehhez hasonló megjegyzést, mert netalántán kiolvasztom az agyát! – Mondtam jó hangosan.

 10 perc alatt leértünk a patak partra. Szinte minden napunkat itt töltöttük, mióta Dobi faluban voltunk. Csendes hely, nem sokan ismerik. Tökéletes tér olyan dolgokra, amik nem a világra tartoznak. Például az erőink irányításának gyakorlása.

 Most is egy kis délutáni gyakorlásra készültünk, mert én még mindig nem tudtam dűlőre jutni a tűzörvénnyel. És persze Bradnek is volt néhány problémája. Mindig pocsolyát csinált maga körül, tehát a megközelítéséhez erősen javallott egy esőkabát, vagy ernyő.

 Tehát egymástól távolabb neki kezdtünk a gyakorlásnak. Annyit sikerül már elérnem, hogy nem szédülök bele a gömbök körözésébe. De többre nem jutottam. És egyébként is kezd elegem lenni belőle! Fogtam magam és hagytam a fenébe. Visszamentem a fához, és leültem a tövébe. Aztán csak figyeltem Bradet. Csodálkoztam, hogy milyen gyorsan beletanult a víz irányításába. Persze, még van mit tanulnia, ahogy nekem is. Alig 19 nap alatt majdnem olyan erős lett, mint én! Ez azzal is magyarázható, hogy két évvel hamarabb kapta az erejét, mint én. Két évig nem használta, így annak volt ideje kifejlődni. Azért kicsit irigyeltem, hogy őt jó ideig nem zavarta senki az ereje miatt. Én meg néhány nap után már rohanhattam a lélekvadászok elől. De örülök, hogy azok miatt egyenlőre nem kell aggódnom. Brad hirtelen huppant le mellém.

- Ráhagytad?

- Nem, most éppen leromboltam a fél erdőt. Eloltanád a tüzet? – Válaszoltam mosolyogva.

- Hol van? – Nézett körbe.

- Felcsaphatnál tűzoltónak. – Mondtam.

- Akkor megvan a válasz a „Mi leszek, ha nagy leszek?” nevű kérdésre.

- Remek. – „Lelkesedtem”.

- Mi baj? – Meresztett rám nagy szemeket.

- Fáradt vagyok, egyébként semmi. – Vontam vállat.

- Jobban jársz, ha kialszod magad, mert holnap kezdődnek a meccsek. Nem kéne kikapnod.

- Mért? Talán te akarsz elverni? Eddig nem sikerült. – Emlékeztettem eddigi eredményeinkre.

- Mindent csak a pajzsodnak köszönhetsz! – Válaszolt flegmán. Na jó, ez így volt igaz, de azok nem voltak hivatalos sámán meccsek. Ezt be is ismertem.

- De a Bajnokságon nem használhatjuk az erőnket. Megígértem Silvának, és ez rád is vonatkozik!

- Az erőm nélkül is legyőzlek! – Dicsekedett.

- Persze, persze! Én meg majd hagyom is magam, mi? Álmodozz csak! – Vágtam vissza.

- Nem álom ez, valóság! – Én erre már nem válaszoltam. Elterültem a fűben.

 Már félálomban voltam, mikor csipogás ébresztett fel. Nem az én Orákulumom volt.

- Na, ki az ellenfeled? – Néztem rá.

- Egy Emil nevű srác. Ismered? – Megráztam a fejem. – Akkor ismeretlen. Nem baj. – Nem izgatta fel túlságosan a gondolat, hogy meccse lesz, legalábbis nem mutatta.

- Mikor lesz a meccs? – Kérdeztem.

- Holnap reggel, fél 9-kor. – Az korán van! Jó, úgy általában akkor kelek, de legalább fél óra, míg a tömegben eljutunk a helyszínre! – És mielőtt megkérdezed a Sivatag arénában lesz. – Mondta. Legalább nem harapófogóval kellett kihúzni belőle.

- Én ott leszek, te meg menj egy kicsit hamarabb! – Tanácsoltam.

- Jó. De ha fölkelsz, mehetünk együtt is. – (Olyan nagy baj, hogy szeretek aludni???)

- Nem volna nagy kerülő. – Tekintve, hogy beköltözött a szomszéd szobába ^.^

- Akkor ezt megbeszéltük! – Döntött helyettem. (ÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!! Fel kell húznom az órám 7-re. Szegény én!)

- Kösz, hogy helyettem döntesz. Na mind egy, remélem, nekem nem lesz ilyen korán meccsem. – Sóhajtottam. (Remélem teljesül.)

- Álomszuszék! – E kijelentés után még kaptam egy kis vizet is az arcomba.

- Vigyázz magadra, mert nekem is van mit adni neked! – Jelent meg mellettem egy láng. Brad erre menekülőre fogta. Én meg persze utána. Behozhatatlan előnye lett, de hát mire való egy ló, ha nem ülni rajta? Futás közben ugrottam föl Keltára, így már nem volt olyan behozhatatlan, sőt könnyen elé ugrottam. – Megvagy!

- Igen? – Most jött az, amire nem szítottam: vízlabda landolt az arcomban, rögtön utána kaptam még hármat. Egy pillanat múlva körülöttem volt a pajzs. Észrevettem, hogy anya nyaklánca nem csinált pajzsot. Aztán nyugtáztam, hogy Bradet biztos nem tekinti ellenségnek. Én viszont pillanatnyilag igen, tehát ha nem akartam még jobban vizes lenni, javallott volt a most pirosan vibráló pajzs használata.

- Köszi, most legalább, nem lesz melegem! Veled ellentétben! – Egyre szűkülő tűzgyűrűt varázsoltam köré. Pillanatokon belül kör olyan kicsi, lett, hogy a pajzs alig fért el benne. Erre ő eloltotta a tüzemet. Azonnal küldte felém a gömbjeit, én meg ösztönből elővarázsoltam a két labdámat, amik azonnal átmentek forgóba. Egyszer csak egyetlen gyűrűvé álltak, majd hatalmas örvénylő tűzoszlop lett belőlük, velem a közepén. Ruhám és hajam megszáradt, egyébként nem volt bent meleg. Kinyújtottam a kezem, és az örvény elindult. Én maradtam ott ahol voltam, s kikerültem az örvényből, ami ezután gyorsan haladt Brad felé. Azonnal láttam, hogy a pajzsa nem fogja megvédeni, így nehezen, de eltüntettem az örvényt. Úgy tűnt Brad is megkönnyebbült.

- Ha ez eltalál, nekem kampec. – Sóhajtotta.

- Szerintem is. – Hagytam rá.

- Emlékeztess, hogy többet ne kekeckedjek veled. – Mosolygott.

- Ok, szólok majd, ha már laposra vertelek. – Vigyorogtam vissza.

- Megint kezded?

- Én? Az előbb sem én voltam! – Tiltakoztam. Visszafeküdtem a fa alá.

- Nem kéne haza mennünk? – Jött oda hozzám.

- Menjünk. – Álltam fel. Hazacaplattunk. Kivételesen nem lovagoltam.

 Reggel tehát 7-kor keltem, Bradet meg úgy keltettem! Jézus, hogy tud így aludni? Tisztára, mint Yoh! Ő is képes volna elkésni a saját meccséről, mert nem kel fel időben. És még én vagyok álomszuszék! Kész vicc! Így jócskán kifutottunk az időből és Bradnek az volt az egyetlen szerencséje, hogy voltam olyan kedves és légi taxin elvittem.

 A meccs nem volt különösen izgalmas, mert Brad gyorsan leverte az ellenfelét. Úgyhogy nemsokára indultunk is volna vissza, ha nem szólal meg az én csipogóm. Egy Vendy nevű lány ellen volt meccsem délután 4-kor. Az én helyszínem a város közepén volt.

 Úgy döntöttünk, hogy így nincs sok értelme kimenni a patakhoz, a városban maradtunk a srácokkal. Megvolt az adott téma: kinek mikor és hol lesz meccse?

 Kiderült, hogy Riónak pont előttem lesz csatája. Traynek és Lennek meg másnap. A többieknek még nem tűztek ki időpontot. Aztán automatikusan jött a kinek mennyi esélye van? kérdés kör. Indult a csetepaté, de aztán hamar ráuntak a dologra.

 Ebéd után mindenki ment a maga dolgára, és 3-ra ott voltunk a stadionban. Riónak volt egy kis problémája a lánnyal, aki ellen harcolt. Szegényt teljesen elvakította a szerelem. De az első elterülés után helyre löttyent a szerelmes agya, és elkezdte támadni a csajt. Végül legyőzte. Több mint fél órás szünet következett. Közben én meg majdnem rosszul lettem az izgalomtól. Szerencsére sikeresen kilábaltam belőle. Végre elütötte az óra a 4-et.

 Próbáltam nyugodt maradni, ahogy kisétáltam a pálya közepére. Kelta magasra tartott fejjel, és farokkal sétált mellettem.

 A lány aki velünk szemben jött, talán egy évvel lehetett fiatalabb nálam. Bordó fölső, és bordó sort volt rajta. Kezében lándzsát szorongatott.

 Én a fehér alapon lángokkal díszített toppomat és a szoknyát vettem fel. Reggel eszembe jutott, hogy nem is szeretek szoknyát hordani. Na most már mindegy. Hajamat most kivételesen lófarokba kötve hordtam.

 Kezet fogtunk, és Silva elindította a meccset. Vártam, had kezdjen ő. Aranyos mókus szellemét egyesítette a fegyverével, és hatalmas tűzokádó, egyáltalán nem aranyos mókus lett belőle.

- Kelta, a medálba! – Kiáltottam, s megjelent a szintén hatalmas szárnyas paripám. A mókus küldött felénk egy lángcsóvát, nem akarom megbántani szegény lányt, de a tűzesőmhöz képest smafu. Kelta ügyesen kitért előle, és a levegőbe emelkedett. A következő támadását a szélviharral visszaküldtem rá. Szerencséjére eltűntette, mielőtt eltalálta volna. Támadtam a homok viharral, akkora port kavartunk, hogy semmit nem lehetett látni. A csaj jobbnak látta feladni, így győztem.

 A meccs után mindenki gratulált, a nap további része eseménytelenül telt.

 A következő napokban mindenkinek volt legalább egy meccse, így nem unatkoztunk.