Egy sámán naplója

A valódi erő

Indulás

 Újabb egy hét, és nem történt semmi. A káosz lassan, de biztosan kezd eluralkodni a házon. Anna már nem tud rendet tartani, így annyiban hagyja a dolgokat. Én villámhárítóként működik Len és Tray, Rio és Tray, Jocó és Len között. Valami bajuk mindig van egymással. Teljesen kiborítanak! Jocót még megértem, szegénynek senki nem mondja el, hogy mennyire rosszak a viccei. Nem is fárasztom magam azzal, hogy bármelyiket is leírjam. Napjában vagy ötször kezdenek el egymással harcolni, de Yoh valahogy mindig le tudja állítani őket valami olyan dumával, hogy „Csak azért harcolnak, mert barátok.”. Erre mindenki megnyugszik, aztán fél óra múlva ott folytatják, ahol abba hagyták. Kezdem unni ezt az egészet! Igazán elkezdődhetne már a Bajnokság! Akkor lekötnék magukat és végre nyugtom volna! Itt punnyadunk egész nap. Kezd az agyamra menni. Na, jó. Nem foglalom a helyet azzal, hogy panaszkodom, majd írok, ha történik valami érdekes!

 ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!! Valaki mentsen meg! Ha nem történik csoda, hamarosan kész bolondok háza lesz! Tegnap nagyon pipa lettem Lenre.

 - Igazán kezdődhetne már a Bajnokság! – Sóhajtottam vacsoránál. Mindenki egyet értett kivéve Lent.

 - Abbahagynád a nyavalygást? – Kérdezte élesen.

 - Én nem nyavalygok! – Mondtam.

 - Srácok nyugi! – Szólt Yoh.

 - Ő kezdte! – Morogtam.

 - Nem igaz! – Válaszolt Len. Éreztem, hogy forr körülöttünk a levegő.

 - Legalább ne hazudozz! – Vágtam vissza. Erre ő még nagyobb haragra gerjedt. Felállt és mivel pont velem szemben ült fölém magasodott.

 - Ezt azonnal vondd vissza! – Kiáltott rám.

 - Mert ha nem, mi lesz? Tudtommal úriember nem bánt hölgyeket, de ha te vagy olyan bunkó, akkor csak tessék, de azt nagyon megbánod! – Mondtam fenyegetve. Én is fel álltam. Len csak kicsit magasabb nálam, így még fel sem kellett néznem rá. Éppen az egyik karláncomat vettem volna le, de Kelta megjelent mellettem és meglökött. Mélyet sóhajtottam és visszaültem. – Igazad van. Nem érdemes rá pazarolnom az időmet. És ha tovább idegesít még olyat tettem volna, amit megbánok, szóval hatalmas mákod van. – Mondtam neki. Ez láthatóan még jobban fel dühítette, ha lehet ilyet mondani.

 - Kit nevezel te bunkónak? – Kérdezte mérgesen. Én felnéztem rá és egyszerűen közöltem vele:

 - Téged. – Ez minden eddiginél jobban felpaprikázta. A többiek csendben figyeltek. Még Yoh sem akart közbe avatkozni.

 - Na, ebből elég! – Kiáltott. – Senkitől nem tűröm el, hogy ilyen hangnemben beszéljen velem!

 - ’Asszem, az egódnak külön busz hej kéne! – Válaszoltam. Erre előrántotta a Vihar szablyát, egy mozdulattal kinyitotta, és rám szegezte. – Megkérlek, hogy ne hadonássz a kardoddal, jó? – Mintha nem is hallotta volna az előző mondatomat, mozdulatlanul állt és rám szegezte a fegyvert. Nálam végképp elszakadt a cérna! Olyan gyorsan pattantam fel, hogy Len ijedtében hátrált egy lépést és lejjebb engedte a kardot, én meg lekevertem neki egy hatalmas pofont. Ő csak nézett rám nagy meglepődött szemekkel. – Remélem, ettől lehűltél! - Szóltam és kiviharoztam az ebédlőből. De nem a szobámba mentem, hanem ki az udvarra. Kint már félhomály uralkodott. – Akarsz vágtázni egyet? – Kérdeztem a mellettem lebegő Keltától. Ő erre megjelent teljes valójában, én meg felugrottam a hátára és elvágattunk. Most kivételesen nem kerestünk utat az erdőhöz, hanem egyenesen átlebegtünk a rizsföldek felett. Kelta rendes ló alakjában nem szeret repülni, főleg ha a hátán vagyok. Óriás alakban viszont annál inkább! Kiterjeszti hatalmas szárnyait csap  velük 2-őt és máris száguldunk az égen. Azért néhány centit még kibír főleg, ilyen rövidtávon. Az erdőben vágtattunk a szokott ösvényen. A kis tisztásnál tovább, a másik úton. Az erdőben már teljes sötétség uralkodott égy csináltam egy kis világosságot, hogy legalább az orromig lássak a sűrű sötétségben. Keltának nem kell világítás, ő kitűnően lát még akkor is, ha én semmit sem. Bármikor rá bíznám magam.

 - Ugye szerinted is megérdemelte? – Kérdeztem. Kelta egyet értően horkantott. A következő kanyar után zaj csapta meg a fülemet. Lassítottunk, bár lovam lépései egyáltalán nem csapnak zajt. Rájöttem, hogy csobogó víz hangját hallom. Kiértünk a következő kanyarból is, és hírtelen ritkulni kezdett az erdő és egy hatalmas tisztás szélén álltunk, amelyet középen ezüstös vizű patak választott el. A holdfényben mindent tisztán kilehetett venni. Csodaszép hely volt! – Milyen szép. Igaz? – Néztem körbe. Kelta csak bólintott. Körbesétáltuk, a patakot éppen egy nyújtott lépéssel át tudtuk lépni. Mielőtt visszaindultunk, megfogadtam, hogy még visszajövünk ide. Vissza lépésben mentünk. Így kb. fél óra lehetett az út. Nem érdekelt, gondoltam az éjszaka megvár. Yohéknál az ablakon másztam be, nem akartam senkit felébreszteni.

 Ma Yohval visszamentem a tisztásra. Vagyis akartam volna, de az teljesen eltűnt! Még csak nyomát sem láttuk! Vagy fél órán át vágtáztunk az ösvényen, de a tisztást nem találtuk, és a legfurcsább az egészben az volt, hogy Kelta nem érezte sehol sem, hogy arra jártunk volna! Yoh felvette az ötletet, lehet, hogy másik ösvényre tértünk le. Én mondtam, hogy teljesen egyenesen haladtunk. Erre Yoh azt monda, hogy csak álmodtam, mivel egyetlen patak sincs a környéken, kivéve a folyót a városban, ami még véletlenül sem erre halad. Én ezt nem értem! Ott voltam! Láttam és Kelta is! Nem lehettet csak álom! Vagy mégis? Kezdek becsavarodni. Azt nem tudom, miért izgat ez a dolog ennyire? Végül is az elmúlt 2 hónapban sok furcsa dolog történt körülöttem. Amióta megvan az erőm, egyszerűen vonzom a különös eseményeket. (Mélyet sóhajtok.) De az erőmnek azért mégis örülök. ’Asszem ezt a varázs-tisztás dolgot elfelejtem. Egyszerűen nincs kedvem utána járni a dolognak. (Megint sóhaj.) Végeztem! Nem rágom magam többet ezen és kész! Akkor majd írok, ha történik valami.

 Na végre! Vége az unalmas napoknak! Teljesen fel vagyok villanyozva! De azért szépen sorjában: Reggel ugyanúgy keltünk fel. Lényegében az egész nap úgy telt, ahogy szokott. Este vacsora előtt felmentem a szobámba, nem is tudom mi okból, de fel mentem. A táskámból hírtelen csipogást hallottam. A szívem elkezdett zakatolni, ahogy odaugrottam és őrülten kotorni kezdtem benne, hogy megtaláljam a hang forrását. Végre sikerült kihalásznom az Orákulumomat abból a romhalmazból, ami táskámba van. A képernyőn a 3. Kör (Round 3) szó állt. Utána a csipogás abba maradt, és a villogás is eltűnt. Visszadobtam a táskát a sarokba és lerobogtam a lépcsőn. Az utolsó 4 lépcsőfokot leugrottam. Hát, lendületem az volt, akkora, hogy a konyhába vezető kanyart nem is tudtam bevenni. Kelta elém állt így megállás képen szó szerint átestem a ló túlsó oldalára ^^'.

- Köszi, Kelta! – Hálálkodtam lovamnak, miközben fel tápászkodtam. Yoh kidugta a fejét a konyhából.

 - Minden OK? – Kérdezte.

 - Persze, csak nem működött a fék. – Válaszoltam.

 - Akkor jó. Gyere már mindenki rád vár! – Mondta. Én is utána mentem a konyhába, ahol mindenki rám nézett.

 - Mért van nálad az Orákulum? – Kérdezte Rio. Mindenki a kezemben lévő tárgyra nézett. Megnyomtam rajta néhány gombot és megint a 3. Kör felirat villogott rajta. Felmutattam a fiúknak, mire mindenki elkerekedett szemekkel nézett. Ebből arra következtettem, hogy ők nem tudnak róla. Fogalmam sincs honnan, de mindenki elővette a saját csipogóját. Az övéken is villogott a felirat.

 - De mért nem csipogott? – Kérdezte Yoh.

 - Megnézem. – Mielőtt szólhatott volna, kikaptam a kezéből és gyorsan kiderült miért nem adott ki hangot. – Ez le van némítva!

 - Tényleg! A múltkor felébresztett és nem akartam megint arra ébredni. – Mondta nevetve.

 - Az enyémmel ez is van. – Mondta Tray.

 - Én is lehalkítottam! – Csatlakozott Rio.

 - Én is. – Tódította Len. Kiderült, hogy mindenki lenémította csak én nem. Fárasztóak! Ezután vacsoráztunk. Végig arról tárgyaltunk, milyen lesz 3. kör. Láthatóan ez nagyon felvillanyozta a srácokat. Engem is, mert már nagyon vártam, hogy indulhassunk. Tray előre nyafogott, hogy mennyire meleg van a sivatagban. Len mondta, megint tud gépet szerezni, de csak akkor, ha senki nem teszi tönkre. Ezen jót nevettünk, s a srácok elmesélték, hogyan zuhantak le Sharona miatt. Vacsora után nem várt vendégünk jött: Silva. Én nyitottam neki ajtót, mert én ültem az ajtónál. És mert Anna nekem szólt (ez sem elhanyagolható indok). Meglepődtem, mikor az indián férfit láttam az ajtóban. A többiek is nagyra nyitott szemekkel figyelte, ahogy Silva besétált a konyhába. Rendszerint a Tanácstagok a leglehetetlenebb helyeken szoktak felbukkanni. Most meg Silva kopog.

 - Üdv. Csak azért ugrottam be, hogy szóljak a 3. kör szabályairól. – Kezdte.

 - OK. Figyelünk. - Szólt Yoh. Mindenki bólintott.

 - A 3. kör is Dobi faluban lesz. Ismét egy hónapot kaptok, hogy megtaláljátok, de most egész más helyen van. Tehát mindenki egyenlő esélyekkel indul. Mindenki 2 nap múlva indul. Azért a Kék Barlangot keressétek.

 - Ez szuper. Mintha tűt keresnénk a szénakazalban! – Nyafogott Tray.

 - Igen, de a tűhöz nekünk van ingánk is! – Mondta Rio, közben Lysergre nézett.

 - És a múltkor is megtaláltuk! – Szólt Jocó.

 - Ezt jó hallani. Akkor megyek is. Viszlát Dobi-villageban! – Én felpattantam a helyemről, mert eszembe jutott valami, amit meg akartam kérdezni tőle.

 - Kikísérlek! - Ajánlottam gyorsan és utána indultam. Kint hűvös szél fogadott minket.

 - Gondolom, nem csak azért jöttél, hogy kikísérj. - Szólt kedvesen.

 - Nem, tényleg nem. Egy Brad nevű sámánról szeretnék kérdezni, már ha nem ütközik a szabályokba.

 - Az attól függ.

 - Az erőmre fáj a foga. Vagyis nem neki, hanem valami Orfeo-nak vagy hogy hívják. Azt sem tudom, hogy ki ő, illetve annyit tudok, hogy ő ölte meg anyát.

 - Igen, ez valóban így történt. Orfeo erős és gonosz sámán. Nem csak sámán, hanem képességei is vannak, hasonlóak, mint a tiéd. Nagy veszélyt jelenthet. Neki is vannak követői, nem is kevesen. Ez a Brad is közéjük tartozik. – Mesélt. – Többet nem tudok én sem.

 - Ez is sokat segített. Kösz. Akkor nem is tartalak fel! – Biccentett felém, majd megjelent Ezüst Szárny az idegesítő sas szelleme és már ott sem voltak. Én bementem elköszöntem a srácoktól és lefeküdtem. Bár sokáig nem tudtam aludni, nem mentem el lovagolni.

 Másnap a srácok már csomagolni kezdtek. Én is, bár nem volt csak a táskám, de abban rendet raktam. Ezután, a feszültem vártam, hogy végre elteljen a maradék egy nap.

 Harmadnap a srácokkal alig lehetett bírni. Máris azt latolgatták, hogy milyen esélyeik vannak. Én bementem a városba vásárolni. Valami ruhát vennem kellett a harcra. Végül egy kényelmes top és vászonnadrág mellett döntöttem, amik jól álltak egymáshoz. Mindkettőn tüzes minta van. Gondoltam, ennél jobban semmi nem illik hozzám. Vettem egy jobb edző cipőt is. A délelőttöm ezzel telt. Délután viszont nem tudtam mit kezdeni magammal. Valahogy elütöttem az időt.